#nemzetiségi jogok

A népszámlálás adatai szerint 2439 ember szkítául beszél otthon, bár rejtély, hogyan
 

A népszámlálás adatai szerint 2439 ember szkítául beszél otthon, bár rejtély, hogyan

Továbbra is el nem ismertként élnek itthon a szkíták, miután az Országgyűlés elutasította a honos kisebbségi kérelmüket. Pedig 1371-en állították, hogy ők az MTA szerint amúgy kétezer éve kihalt szkíták. De ennél is többen vallották a népszámlálásnál szkítának, szkíta anyanyelvűnek magukat. Ugyanígy, „önbevallásos” nyelvhasználóként vannak néhány százan kunok, hunok és jászok is.





Elfogadták az új nemzetiségi törvényt
 

Elfogadták az új nemzetiségi törvényt

Az Országgyűlés hétfőn új jogszabályt alkotott a nemzetiségekről, ami alapján 2014-től csak azokon a településeken lehet majd nemzetiségi választást tartani, ahol a népszámlálásai adatok alapján legalább harmincan az adott nemzetiséghez tartozónak vallották magukat.

MTI MTI

„Mint halottnak a csók” – a nemzetiségeknek nem tetszik a rendszer
 

„Mint halottnak a csók” – a nemzetiségeknek nem tetszik a rendszer

Választania kell a nemzetiséginek, hogy a nemzetiségi listára vagy országos pártlistára voksol-e majd – ez áll az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény tervezetében. A jelenleg regnáló országos kisebbségi önkormányzatok kizárólagos jogot kapnának a jelöltállításra. Kövér László pedig azt szeretné, hogy egyetlen listán induljon az összes nemzetiségi jelölt.

Roma Sajtóközpont Roma Sajtóközpont